Szerintem meg ki kell valahogyan egyenlítsék a csapatok számát kelet és nyugat között. Nem a semmiből fognak 30 játékost szerződtetni, hanem biztosan lesz egy erre a célra kitűzött draft, ahol más csapatok játékosaiból válogathat a bizonyos csapat(4 hátvédet, 9 csatárt, 1 kapust védhet le minden csapat azt hiszem). Én csak így végignézegetve a csapatokat, szerintem össze tudnék hozni egy csapatot, amely a középmezőnyben képes volna megragadni és esetleg esélyes volna a rájátszásra. Ami a gyengébb csapatokat illeti, az islanders ott volt tavaly a rájátszásban, idén nem jött össze a Vanek-sztori, szerintem pár igazolással playoff-esélyes csapatot lehetne összerakni(csak ugyebár itt pénzügyi gondok is vannak). Florida sem áll pénzügyileg a toppon, de van egy viszonylag jó védelmük, elöl pedig van két “sztárjelöltjük” Barkov és Huberdeau személyében, akik ha kitörnek megnehezítik mindenki dolgát, emelett még számos fiatal tehetség van a rendszerben, akik bemutatkozásra várnak és ugye idén az övéké az 1/1 is. Edmonton szerintem 4-5 éven belül kupaesélyes lehet, ha a managmentnek sikerül összeszednie magát. Buffalo most kezdte az újjáépítést, ez még egy pár évig eltarthat. A mostani “top” csapatokról meg csak annyit, hogy ők is évekig a liga alján tanyáztak, ameddig nem tudtak kiemelkedően draftolni. Példának ott a pengiuns, a franchise-t majdnem eladták Kansas City-nek, mert szarok voltak és nem volt néző…aztán 4 egymást követő évben ledraftolták Fleury-t, Malkint, Crosby-t, Staalt és hopp, lett egy ütőképes csapat, visszajöttek a divatdrukkerek, lett pénz és nem kellett költözni (hozzáteszem, nem a szerencse döntött a lockout utáni Crosby-lottón). Ugyanez a helyzet Chicagóban is, mielőtt ledraftolták Toewst meg Kane-t, a csapat 10 év alatt egyetlen egyszer jutott a rájátszásba, most meg 2 stanleyt nyertek 4 év alatt és lehet itt a következő. Ugyan ez volt a helyzet a Los Angelessel, San Joseval és a régi Avalanchel is. Tisztán látható, hogy a Stanley-kupa esélyes csapatok a jó draftból építkeznek, és nem a nagy igazolásokból. Ezért vagyok picit ellene a Flyers “nyerni most” politikájának is, mert mindig a legnagyobb nevek után mennek és mindig elég jók, hogy bekerüljenek a rájátszásba, de nem eléggé, hogy egy “elit” csapatot összerakjanak. Tehát nem kell azon rágódni, hogy a szar csapatok szarok maradnak, mert nem, jól ki van találva a draft-rendszer (biztos vagyok benne, aki a 2015ös drafton McDavid-et kapja, az pár éven belül top csapat lesz).
↧